NNT 2013

START

h, 2013-08-12 13:45 |  bende.andi

Vasárnap megérkeztek Ócsára a Nemzeti Nagytábor résztvevői is, közel 3500 cserkész. Délelőtt tíz óra körül érkeztek az első táborlakók. A kánikula nem könnyítette meg a várakozók dolgát, de szerencsére komoly probléma nélkül zajlott le a bejelentkezés.
Este nyolc körül, amikorra a cserkészek többsége eljutott a kijelölt szálláshelyére, minden altáborban ökumenikus istentiszteletet celebráltak. Tihany altáborban még ezután is megfeszített munka folyt, hogy cserkészies környezet várja az újságírókat. A befektetett munka meghozta gyümölcsét, az altábori építmények elkészültek hétfő reggelre.
Hétfőn a reggelit követően kiürítési gyakorlatot tartottak az altáborok. Ezt követően elkezdődött a tábor ünnepélyes megnyitója.
Az altáborparancsnoki jelentések után a kijelöltek felhúzták a zászlót, majd a cserkészek imádkoztak, végül néhány kiemelt vendég köszöntőjét hallgatták meg. A volt országházi zászlót a tábor legidősebb és legfiatalabb tagja valamint Kéri Laca és Ollé Bandi húzták föl, akik kitüntették magukat az előtábori munkában. A Buday Barna vezette közös imát Bogárdi Szabó István református és Beer Miklós katolikus püspökök elmélkedése és áldása követte. Henn Péter és Jakab István országgyűlési alelnök köszöntői után még Hende Csaba honvédelmi miniszter, a tábor házigazdája tartott beszédet, amelyben kiemelte a cserkészek néha látványos, néha csendes, de mindig jelentős teljesítményeit, és ismertette a honvédség és a cserkészek együttműködését.

Felpörgetve

k, 2013-08-13 19:41 |  bende.andi

A tábor legidősebb és legfiatalabb lakói a keddi napot korán kezdték, éjféltől hajnali négyig a vándorok szórakoztatták egy meseerdővel a kiscserkészeket. Az alvás hiánya csak az idősebbeken látszott.
Délelőtt kezdetét vette az igazi tábori élet, az építkezés után a cserkészek először mehettek a programokra.
A két legsokoldalúbb programhely a “Vagány sport” és a “Hősök hegyei” volt. Az előbbin extrém kihívások várták a cserkészeket: falmászás, függőleges Twister, kötélpálya és még sok más. A “Hősök hegyein” pedig a középkori és modern hadviselésbe nyerhettek betekintést a résztvevők. A középkori hangulatot a kovácsműhely és a királynői lakosztály alapozta meg, ezeket vették körül a tornapályák, ahol a táborlakóknak lehetőségük nyílt dárdát vetni, számszeríjjal és reflexíjjal lőni és pallossal vívni. Aki pedig a korszerűbb technikák szerelmese, az airsoft és lasertag fegyverekkel szállhatott harcba.
Több kisebb programblokk is volt: a társkereskőknek röprandi, a vér szerelmeseinek elsősegély-szimuláció, az idősebb korosztálynak kereskedős játék, lovaglás, fogathajtás és tánctanulás.
Délelőtt továbbra is a kánikuláé volt a főszerep, de délután az erősödő szél enyhülést hozott a táborba sokak megkönnyebbülésére.

Soulness

sze, 2013-08-14 19:36 |  bende.andi

A tábor negyedik napja a lelki épülés jegyében zajlott. Miközben a cserkészeknek folytatódott a program "Rákos mezején" és a vizes program Kiskunlacházán, a kószák és a vándorok a számukra aktuális kérdésekről (elfogadás, párkapcsolat, hivatás) hallgathattak előadásokat. Aki kisebb közösségben érezte jobban magát, az az "Élő könyvtárból" vehetett ki egy-egy atyát, lelkészt, akivel beszélgetve személyesen vagy őrsileg épülhetett. A lelki programot az Enharmony együttes koncertje zárta.
Este a táncházban a vándorokra került a sor.
A Hangyafarmot (kcs altábor) súlyos sáskatámadás érte a délután folyamán. Miután ezt sikeresen visszaverték, búcsúlakomán vehettek részt.

Félúton

cs, 2013-08-15 21:52 |  bende.andi

A tábor ötödik napjának délelőttjén búcsút vettünk a kiscserkészektől, helyükre pénteken a nagycsaládosok érkeznek.
Voltunk vizezni is, Kiskunlacháza közelében a Dunán zajlottak a fergeteges programok. Labdajátékok, kenuzás és strandolás üdítette föl a homokbuckákhoz szokott táborlakókat.
Ócsán folynak a vállalt szociális munkáink: kerítésfestés az óvodában, szemétgyűjtés a lakóparkban, tereprendezés az iskolánál és látogatás az Integrált Szociális Otthonban.
Nagyboldogasszony tiszteletére misén vettünk részt, a prédikációt Beer Miklós püspök úr tartotta. Erre az alkalomra elhozták a Szent Korona másolatát is.
Mindenki örömére kiosztásra kerültek a tábori pólók, este a misén ebben feszített mindenk

Vendégsereg

szo, 2013-08-17 00:25 |  bende.andi

Pénteken a délelőtti rutin után látogatók szállták meg az ócsai pusztát. Szülők, VIP-ek, öregcserkészek, külföldiek, otthon maradt csapattagok járták be keresztül-kasul a tábort. Szerencsére az időjárás is kedvezett a vendégeknek. Tihany altáborban folyamatos volt a pezsgés, mindenki kíváncsi volt a mintakörletre. Fő attrakciójukat, a pedálos kukát, már újra kellett kötözni, mert hősies helytállás után elszakadt az emelőkötél, annyit taposták az érdeklődők.
A tábor ideje alatt először újra találkoztak a csapatok és egy vidám délutánt tölthettek el együtt, még tábortűz rakására is volt lehetőségük. A programokról a csapatvezetők gondoskodtak.

PORty time

v, 2013-08-18 00:48 |  bende.andi

A látogatói nap után, a szombat is rengeteg meglepetést tartogatott a táborozók számára. A délelőtt során a különböző korosztályok az elmúlt napokban "megszokott" programokon vettek részt. A kora délutáni órákban harcászati járműveket nézhettek meg az érdeklődők. A tank bemutatta, milyen, amikor egyenetlen terepen beindul egy ilyen hatalmas jármű. Mentő- és tűzoltóautókat is megnézhettek a cserkészek.

Este a nagyszínpad és környéke egy hatalmas forgataggá vált. A vurstli elnevezésű programon a kószák és vándorok vehettek részt. Itt volt célba dobás, félkarú rabló, karaoke verseny. Egy szóval minden, ami az örömteli szórakozáshoz elengedhetetlen. A hangulat fokozását a The Beatles BM zenekar és DJ Ollé garantálták. A táborlakók vidáman, de fáradtan tértek nyugovóra, hiszen a holnapi lesz a záró napunk.

Egy új kezdet

v, 2013-08-18 23:58 |  bende.andi

Vasárnap reggel elkezdődött a tábor lebontása az altáborokban, a délelőtt ezzel telt el. A meleg ebéd után a cserkészek megtisztálkodtak és egyenruhát húztak a délutáni ceremóniasorozathoz. Indulás előtt altábori csoportképek is készültek.
A táborzáró programot felekezetek szerint katolikus mise és protestáns istentisztelet vezette be, egy ökumenikus igeliturgiával és áldással betetőzve. Az áldás keretében Beer Miklós váci püspök úr Buday Barnabás országos elnöknek, Solymosi Balázs országos vezetőtisztnek és egyben táborparancsnoknak, valamint Henn Péter ügyvezető elnöknek a váci egyházmegye Szent István képével díszített emlékérmét adta át a tábor megszervezésének elismeréseképpen. A lelki javak után a fizikaiak következtek: Enci, a gh főnök, házi joghurttal és a hagyományos sajtoskenyérrel látta vendégül a tábort. Közben a cserkész fúvószenekar adott térzenét.
Az esti gálát Buday Barnabás beszéde indította, aki megköszönte Balunak a tábor szervezését; utolsónak pedig a táborparancsnoka beszélt, aki megköszönte a törzsnek a tábor szervezését. Köztük a cserkész fúvósok nívós műsora, a kommunikációs munkacsoport rövidfilmje és a Rege néptánccsoport bemutatója szórakoztatta a tábort. Az előadásokat csatakiáltások és játékok választották el.
Balu beszédében kiemelte a tábor határkő jellegét, egy új száz év küszöbén állunk, így kell a tábort elhagynunk és tovább dolgoznunk. Még egyszer hangsúlyozta a tábor cserkésztörténelmi jelentőségét, a NNT a harmadik legnagyobb a hazai cserkésztáborok között. Ennek és a "Csillagkapunak" fényében átvonultunk a zászlótérre, ahol egy rövid ima után a Himnusz hangjaira levontuk a zászlókat. Végezetül még felhangzott a Takarodó a cserkész fúvósok előadásában, amíg az altáborok elvonultak.

 

Galéria megtalálható itt. 

Forrás: bende.andi, http://nnt2013.cserkesz.hu/?q=cikk/eln%C3%B6ki-k%C3%B6sz%C3%B6nt%C5%91