Megérkezett a Betlehemi Békeláng Kárpátaljára

 A karácsony előtti hetekben rendszerint egy-egy gyermek indul Jézus születésének helyszínére, hogy a jászol helyén épült templomban, a Születés Bazilikában található örökmécsesből lángot vegyen. A Kárpátaljai Cserkészszövetség 25 éve kapcsolódott be a láng terjesztésébe. Idén, december 14-én a mezőgecsei cserkészekhez érkezett először a láng, ahol meghitt ünnepségen került sor a lángosztásra.

Az adventi várakozásban elindul a láng féltve-vigyázva, őrizve, ápolva, továbbadva kézről-kézre, viharlámpásról-viharlámpásra, előbb repülőben, majd vonatokon, országúti autókban, biciklisen, gyalogosan, hogy karácsony estéjére eljuthasson bazilikákba és kis fatemplomokba egyaránt. Az otthonokban fénylő „betlehemi láng” imádságra hívó jelenléte összeköti a magyar családokat a világ különböző pontján és elmélyíti az adventi előkészület lelkületét. A gyertyával gyertyát gyújtva továbbított láng, a béke lángja azt is jelképezi, hogy akárcsak a lángot, a békét is embertől emberig kell továbbítani.

A mezőgyecsei görögkatolikus templom a világ egy piciny szeglete, mégis Magyarországot elhagyva kelet felé oda érkezett meg először a láng. Az ünnepségen összegyűlt híveket és cserkészeket megilletődötten köszöntötte az idei házigazda Demkó Ferenc görögkatolikus esperes. Meglepetten és félve fogadta először a felkérést, hogy a Betlehemből érkező láng idén az ő templomukba érkezzen. Kiemelte ugyanakkor, hogy ez a gesztus mégis megmutatja, hogy a kicsik is lehetnek néha nagyok és nagyoknak is kell lenniük, meg kell mutatniuk magukat.

Az ünnepségen Popovics Pál a cserkészszövetség elnöke és Birta Zoltán gecsei cserkészvezető köszöntötte a jelenlévőket. A rendezvényt továbbá megtisztelte jelenlétével Faragó László beregszászi konzul, Mester András a település polgármestere, valamint Megyesi László római katolikus állandó diakónus. A helyieken kívül Kárpátalja szinte valamennyi cserkészcsapata képviseltette magát az ünnepségen, közel százan gyűltek össze. A Kárpátokon túlról pedig a lembergi cserkészcsapat küldöttsége érkezett a láng fogadására és terjesztésére.

A cserkészek minden évben igyekeznek Karácsony előtt eljuttatni minden templomhoz, közösséghez a lángot és karácsony este a kis fények elindulnak majd a gyertyákkal, mécsesekkel az otthonok felé. A hagyomány szerint minden évben más településre és más felekezethez érkezik a láng Kárpátalján. Jövőre valamelyik református közösségben fogadhatjuk majd a béke lángját.

A Betlehemi Láng elsősorban arra emlékeztet, hogy Isten egykor emberré lett, és ma is közel van hozzánk, és szeret minket. Ugyanakkor a láng béke hírnöke is, hiszen Betlehemben Jézus születésekor az angyalok énekükben békességet kívántak minden embernek. A láng tehát Isten szeretetének és békéjének üzenetét hordozza, és mi, cserkészek jó szolgálatot tehetünk azzal, hogy azt eljuttatjuk, egyházközségünkbe, iskolánkba, a körülöttünk elő közösségekhez, családokhoz és a jóakaratú emberekhez.

A cserkészek kérik, hogy a hazavitt lángot mindenki vigye, terjessze tovább. Ne csak a saját településén, hanem minél több más közösségbe. Az ünnepségről Bene, Beregdéda, Beregszász, Csap, Eszeny, Nagybégány, Munkács, Tiszasalamon és Vári településekre vitték tovább a lángot. A települések cserkészvezetőitől vagy a helyi plébániákon, parókiákon vehető át a láng.

A fotók itt tekinthetők meg.

Jakab Annamária