Regös-tábor Zánkán

A nyár folyamán meghirdetett táborba Kárpátaljáról minden hetedik életévét betöltött gyermek jelentkezhetett, a felső korhatár 18 éves kor volt. Régiónkban a szervezőmunkát anyaországi felkérésére a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség vállalta magára. Köszönet illeti Magyarország Beregszászi és Ungvári Konzulátusát, melynek munkatársai sokat segítettek abban, hogy valamennyi gyermek időben megkapja a szükséges vízumot a magyarországi beutazáshoz.

Az október 27-i induláskor 160 gyermek és 16 kísérő várakozott gyalogos átkelésre az Asztély-Beregsurány határátkelőnél. Sokan most lépték át életükben először az országhatárt, mások pedig első táborukon vettek részt. A túloldalon buszok várták a táborozókat, akik délután öt órára érkeztek meg a zánkai táborhelyre. Két épületben helyezték el a Vajdaságból, Erdélyből és Kárpátaljáról érkezett közel 400 résztvevőt.
A Zánkán eltöltött hat nap folyamán a táborlakóknak bőven volt részük kirándulásban, kézműves foglalkozásban, néptáncban és népzenében, valamint más népi hagyományok megismerésében.
A gyerekeket rajokra osztották, s felváltva vitték el őket túrázni, hajókirándulásra, illetve egy érdekes napot tölthettek el a Tihanyi-félszigeten, ahol az apátság és a Kálvária mellett megtekintették a Barátlakásokat, és a Visszhang-dombon kipróbálták a híres tihanyi echót is. Szentantalfa településén is jártak, s megnézték a falu határában álló Szent Balázs templomromot, melyet néhány éve részlegesen helyreállítottak.
Délelőttönként a kézműves foglalkozásokon lehetőség volt kipróbálni a csipkeverés, a nemezelés, a kötélverés, az agyagozás, a bőrözés, üvegfújás, tojásfestés, a szövés mesterségét.
Délutánonként és esténként pedig táncházat és népdaltanulást szerveztek a gyerekek számára. Vendégelőadóként Berecz András mesemondó is meglátogatta a táborozókat, aki ízes beszédével és színes meséivel szórakoztatta a gyerekeket.
A programok mellett a táborozás adta élményeket is kipróbálhatták a résztvevők, melynek elmaradhatatlan eleme a villanyoltás utáni beszélgetés vagy egymás bekenése fogkrémmel.
Gyorsan telt az idő – mint általában, ha jól érezzük valahol magunkat –, s péntek reggel 
hazaindult a népes társaság. Besötétedett, mire elérték a határt, ahol a szülők már várták gyermekeiket. Zajos beszámolóktól, búcsúzkodásoktól volt hangos a határátkelő.
Jövőre találkozunk! – mondták egymásnak távozóban az újdonsült és régi barátok.

 
Forrás. 

Marosi Anita

Kárpátalja.ma