MMT 2015 - Lehetőség a szórakozásra és a találkozásokra

 

A hivatalos statisztika szerint ma már csak 6900 magyar él a több mint nyolcvanezer lakosú Munkácson. Számukra szerveztek immár hatodik alkalommal találkozót a városban működő magyar cserkészcsapat kezdeményezéséhez csatlakozva a helyi magyar közösség tagjai Popovics Pálnak, a cserkészcsapat parancsnokának vezetésével. Az idei találkozó minden korábbinál nagyobb szabású volt, több mint hatszáz résztvevővel, sok-sok programmal. A II. Rákóczi Ferenc Középiskola udvarán megtartott találkozóra a Munkácson élők mellett sok külföldre került munkácsi magyar is hazalátogatott, számukra is fontos alkalom ez a program, hogy találkozhassanak egykori iskolatársaikkal, barátaikkal, ismerőseikkel, és megtekinthessék a kulturális programot, tudván azt, hogy vásárlásaikkal támogatják Munkács magyar középiskoláját.

A hatodik találkozó Schur Alexander tárogatóművész fellépésével kezdődött, majd Popovics Pál főszervező köszöntötte a meghívott vendégeket: Czikó Anita ungvári magyar konzult és férjét; a Munkáccsal baráti kapcsolatban lévő, Pest megyei Dabas város küldöttségét; Munkács város képviseletében Lengyel Zoltán polgármestert és Nuszer Ernő alpolgármestert; Gulácsy Gézát, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnökét; Taracközi Gerzson református lelkészt; Snepp Román római katolikus plébánost; Gajdos Olgát, a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének elnökét; Kristofóri Olgát, a Munkácsi Szent István Líceum igazgatóját; Schink Istvánt, a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatóját; Gulácsy Lajos nyugalmazott református püspököt és másokat. Köszönetet mondott a rendezvény támogatóinak is, közöttük a KMKSZ-nek, amiért két rendezvénysátrat biztosított és finanszírozta a Sodró együttes fellépését. Jelentősebb pénzösszeggel támogatta a rendezvényt Knapp Tibor vállalkozó, Popovics Béla, az egyházmegyei Caritas, valamint a tombolanyereményekhez ajánlottak fel nagy értékű ajándékokat a Mobiline és a Beatricca üzletek.Popovics Pál elmondta, minden évben június elején tartják a Munkácsi Magyarok Találkozóját, ami a helyi magyar közösség találkozási napja. A találkozót maga a közösség szervezi, tagjai adják a hozzávalókat. „Azt az elvet fogalmaztuk meg, hogy erre a rendezvényre nem fogunk alapítványokhoz pályázni, hanem addig fog élni ez a találkozó, amíg maga a közösség fenn tudja tartani, amíg az ehhez a közösséghez akár származásilag, akár érzelmileg kötődő személyek ezt támogatják pénzzel, munkával, tárgyi segítséggel vagy egyéb módon, aminek köszönhetően eddig még mindig meg tudtuk valósítani elképzeléseinket. Sőt, még annál is többet, hiszen a bevételekből mindig maradt is, amiből valami jót, hasznosat tudtunk megvalósítani. Például a múlt évi találkozó hasznából az iskola kertjében ötven négyzetméteres, fedett, lebetonozott foglalkozási teret készítettünk el.” Popovics Pál bejelentette, hogy az idei találkozó bevételeit is a magyar iskola javára fogják fordítani.

Czikó Anita konzul Magyarország Ungvári Főkonzulátusának nevében köszöntötte a találkozó résztvevőit. Szimbolikus jelentőségűnek nevezte, hogy a munkácsi magyarok a munkácsi magyar iskola udvarán jönnek össze évente, egy-egy hagyományőrző vagy kulturális műsorral készülnek, fellépnek, főznek, sütnek, részt vesznek a rengeteg felnőtt és gyermekprogramon, és elsősorban találkoznak, beszélgetnek egymással.

Kőszegi Zoltán, Dabas város polgármestere köszöntőbeszéde elején bemutatta az általa irányított Pest megyei, 17 ezer lakosú várost. Elmondta, hogy Munkács város polgármesterével testvérvárosi együttműködést készítettek elő, és reményei szerint a következő találkozókor már Dabas és Munkács testvérvárosok lesznek. A dabasi vendégek ajándékcsomagokat is ajánlottak fel az esti tombolára.

A köszöntőbeszédek között Popovics Bence, a Kárpátaljai Zongoraverseny 2. helyezettje, Popovics Réka, a Kárpátaljai Hegedűverseny 3. helyezettje és Popovics Emese, a Kárpátaljai Népdalverseny 1. helyezettje szórakoztatta a népes közönséget.

Köszöntötte még a munkácsi magyarokat Lengyel Zoltán, Gulácsy Géza és Schink István is.

A kulturális programban fellépett a Munkácsy Mihály Öregcserkészcsapat, a Sztankovics Krisztina vezette Tandza Táncstúdió táncosai, a Munkácsi Református Gyülekezet kórusa és ifiegyüttese, a HUF nevű tánccsoport Selelyo András vezetésével, a Beregszentmiklósi várkastélyból érkezett Bartos József és Bartos Tamás lovagi bemutatót tartott, majd Burger Jevgenyij és tanítványai, pontosabban a Szamuráj aikidó-klub növendékei tartottak harcművészeti bemutatót. Végül a Sodró együttes húzta a talpalávalót, Jakab István és Váradi Enikő pedig sok fiatallal és időssel együtt csárdást táncolt, s azoknak, akik még nem ismerték a lépéseket, meg is tanították.

A gyerekek kézműves­kedhettek, célba lőhettek, lovagolhattak, csúszdázhattak, miközben a szülők a melegben hideg sörrel és kvásszal enyhíthették szomjukat, bográcsgulyással, sült kolbásszal és más magyaros ételekkel csillapíthatták étvágyukat, továbbá magyar könyveket és ajándéktárgyakat is vásárolhattak, ezzel is támogatva a rendezvényt és a magyar iskolát.

A főszervező Popovics Pál tudósítónknak elmondta, hogy a Munkácsi Zrínyi Ilona Cserkészcsapat a Munkácsi várban öt éven keresztül szervezett nagysikerű rendezvényt, Zrínyi Ilona születésnapjára emlékezve. Öt év után a vár új igazgatója olyan magas bérleti díjat kért, hogy a több száz embert vonzó rendezvény megszervezéséről le kellett mondaniuk. Annak a rendezvénynek a pótlására szervezték meg hat évvel ezelőtt a magyar iskola udvarán a Munkácsi Magyarok Találkozóját. Az első találkozón közel háromszázan jöttek össze, azóta minden éven többen vannak, az idén több mint 600-an voltak a találkozón. Az idő bizonyította, hogy szükség van erre a találkozóra, a külföldön élő egykori munkácsi magyarok közül is sokan úgy időzítik a hazalátogatást, hogy ott tudjanak lenni a találkozón. Popovics Pál elmondta, hogy nagyon sok ember munkájának és felajánlásainak köszönhetően évről évre színvonalasabb rendezvénnyel tudják megörvendeztetni a munkácsiakat.

Kosztolányi Gyula, Dabas város díszpolgára, a Dabasi Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola korábbi igazgatója tudósítónknak elmondta, hogy iskolájuk és a munkácsi magyar középiskola között alakult ki 2004-et követően testvériskolai kapcsolat, ebből nőtt ki a két város között az a kapcsolat, amelyet a két polgármester még az idén testvértelepülési szintre kíván emelni.

Az általunk megkérdezett résztvevők mindegyike jól érezte magát.

Óriási érdeklődéssel várta mindenki a tombolát, amelyen értékes díjak is gazdára találtak, a fődíj egy Kopriva Attila-festmény volt.

Utólag megtudtuk, hogy a rendezvény kb. nyolcezer hrivnya haszonnal zárt idén, amit az iskola tornatermének fejlesztésére fognak fordítani.

dózsa

Forrás: kárpátaljalap.net

 

Fotók 1

Fotók 2