2014-ben is Katalin-bál Munkácson

 

Az elsőbálozó négy pár nyitótáncát követően Szemerédi Tibor, a bécsi székhelyű Lakos Alapítvány elnöke átadta az idei Lakos-ösztöndíjakat a kárpátaljai felsőoktatási intézményekben tanuló diákoknak.

A Lakos Alapítvány névadója az 1969-ben elhunyt Lakos Endre katolikus pap, aki magyar egyetemi lelkészként szolgált Bécsben. Tiszteletére hozták létre egykori diákjai 1999-ben a róla elnevezett alapítványt.

Egyik kezdeményezésük a Kárpátaljai Ösztöndíjprogram, melynek keretében 2010 óta évről évre támogatnak – szemeszterenként 200 euróval – Kárpátalján tanuló egyetemistákat. Az ösztöndíj odaítélésének feltétele a magyar származás és magyar iskolai tanulmányok, valamint figyelembe veszik a szociális és tanulmányi helyzetet, illetve az aktív részvételt valamilyen egyesületnél.

A hivatalos megnyitó után a Katalinok táncával kezdődött el a mulatság. Közben kinyitott a süteményes terem és a teaház is. A retró és modern zenék mellett a jól ismert közösségi táncok közül a belga és a skót táncok voltak a legnépszerűbbek. Közben tombolasorsolás vonzotta a színpad elé a fiatalokat, ahol ékszereket, könyveket, fürdőbelépőt és pizzavacsorát nyerhettek a szerencsések.

 

A hangulat fokozására táncversenyt hirdettek a szervezők. A megmérettetésen induló nyolc pár három fordulóban mérhette össze tehetségét, végül két pár versengett a bálkirály és bálkirálynő címért. A zsűri döntése alapján, egy nagyon szoros és izgalmas döntőt követően a beregszászi Szuhoverhova Viktória és Ilosvay Dániel nyerték el a koronával és tortával járó címet. Ezt követően egy közös tánccal zárult az este.

Az összes fotót itt érhetik el. 

 

Forrás: 

Jakab Annamária
Kárpátalja.ma